Hogyan komposztáljunk?

Komposztáljunk helyesen!

Tisztelt Lakosság!
Társulásunk, a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás – követve az uniós és a hazai irányelveket – célul tűzte ki, hogy csökkenti a hulladéklerakókra kerülő szerves anyag mennyiségét.
Ezen törekvésünk megvalósításának érdekében, október közepétől lehetőséget nyújtunk a lakosságnak arra, hogy a háztartásaikban keletkező szerves hulladékot komposztálják. A házi komposztálás – azon kívül, hogy hozzájárul környezetünk megóvásá-
hoz – értékes tápanyaggal látja el kiskertjeinket. Sokkal egészségesebb és környezetkímélőbb komposzttal javítanunk virág- és zöldségágyásaink talajának tápanyagtartalmát, mintha műtrágyát használnánk.
Tudjuk azt is, hogy környezetvédelmi célkitűzéseink csak akkor valósulnak meg, ha annak tárgyi feltételeit is biztosítjuk az Önök számára. Ezért Társulásunk 118 településén – a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Program részeként –, azon családi házakban élők számára, akik vállalják a házi komposztálást, ingyenesen biztosítunk komposztládákat.
Közös érdekünk, hogy Önök éljenek a komposztálás lehetőségeivel, pontosan ismerjék a komposztládák használatát, ezáltal élvezzék a saját maguk által termelt komposzt használatának előnyeit.
Kérjük, szánjanak időt arra, hogy figyelmesen elolvassák ismertetőnket, és bátran tegyenek fel kérdéseket Társulásunk Facebook oldalán vagy programunk ingyenesen hívható információs vonalán (munkanapokon 8-16 óráig: 06/80/620-250).

Mi a komposzt?

Komposztnak nevezzük azt a morzsalékos, magas szervesanyag-tartalmú, sötétbarna színű, földszerű anyagot, amely szerves hulladékokból, maradványokból, elsősorban mikroorganizmusok, valamint talajlakó élőlények tevékenységének hatására jön létre, ideális feltételek (oxigén, megfelelő nedvességtartalom) mellett.

Milyen a komposztláda?

A kiosztásra kerülő komposztládák fekete, műanyag, lapra szerelt ládák (képünkön), melyek összeállítása könnyű, eszközt nem igényel.
Nyitható tetején keresztül helyezhetők bele a komposztálható növényi hulladékok. A nedvességtartalom ezen keresztül pótolható esőzésekkor vagy öntözéssel, és nem utolsó sorban a komposzt keverése is ezen keresztül oldható meg. Oldalt szellőző nyílásokkal rendelkezik a jobb levegőztetés miatt, az alsó kiszedő nyílás pedig egyszerűvé teszi a kész komposzthoz való hozzájutást.

A komposztálás előkészítő lépései:

Helyezze a komposztáló ládát jó vízelvetésű, árnyékos helyre!
Vágja a komposztálóba kerülő anyagokat kb. 5 cm-nél kisebb darabokra, ezzel meggyorsítja a lebontási folyamatot!

A komposztáló feltöltése:

Tegyen a láda aljára valamilyen faaprítékot, hogy a levegőzés alulról biztosított legyen! Rétegezze rá a háztartásukban keletkező, komposztálásra alkalmas, szerves hulladékokat, majd újabb adag faapríték jöjjön, amire újra jöhet a zöldség- és gyümölcshulladék.
 

Mi kerülhet a komposztáló ládába?

  • konyhai növényi hulladékok: mérsékelt övi gyümölcsök héja és húsa, déli gyümölcsök húsa, zöldség, kávézacc, teafű (tasakkal is), tojáshéj (összetörve)
  • kerti hulladékok: apróra vágott gallyak, sövény- és bokornyesedékek, falevelek, fű, olyan gyomnövények, melyek még nem magvasodtak fel
  • egyéb hulladékok: tiszta kartonpapír, fahamu, elhervadt virágok (vágott és cserepes egyaránt, földlabdástól), megunt növények
  • növényevő állatok ürüléke (javasolt szénával vagy hasonlóval jól elkeverni, illetve vastagabb növényi réteg alá elhelyezni a szagok elkerülése végett)

 

Semmiképpen ne tegyen a komposztáló ládába:

  • csontot, húst, főtt ételek maradékait
  • déli gyümölcsök héját és magját
  • dió- és (vad) gesztenyefák leveleit, fenyők tűleveleit
  • beteg (gombás, fertőzött) növényi részeket
  • felmagvasodott gyomnövényeket
  • mérgező nedvű növényeket
  • húsevő állatok ürülékét
  • zsír- és olajszármazékokat
  • vegyszereket, szintetikus anyagokat
  • festett, fehérített papírokat (pl. újságpapír, színes papír, szalvéta)

Mire kell ügyelnie?
A komposztálandó anyagnak megfelelő mennyiségű nedvességet kell tartalmaznia, időnként ellenőrizni kell, hogy ne száradjon ki, de ne is ázzon szét teljesen. Védeni kell a ládát a túlzott felmelegedéstől! Egy-két havonta át kell forgatni a komposzthalmot (a külső részt középre forgatni), hogy gyorsabban komposztálódhasson a tartalma. A kész komposztot felhasználás előtt át kell rostálni, a még darabos részeket visszatenni a ládába.

Mikor és hogyan használhatja fel a komposztot?

A hulladékok néhány hónap érési folyamat után alakulnak komposzttá. Az érett komposzt aprószemcsés és földszagú. Konyhakertben kitűnő anyag a talajjavításhoz, mindig a talaj felső rétegébe dolgozza be! Ültetéskor a növények alá kerülő földbe lehet keverni, virágcserepek, balkonládák földjébe is rakhatunk belőle.


A komposztálás előnyei:

A keletkező humuszanyagok javítják a talaj szerkezetét, annak víz- és hőháztartását.
A komposzttrágyázás hatása tovább tart, mint a szerves trágya hatása.
A komposztálás során az anyagban lévő kártevők, kórokozók elpusztulnak.
A háztartási hulladékok mennyisége csökken, így a hulladéklerakókat is tehermentesíteni tudjuk.
A komposzt teljes értékű táplálék a növényeknek, melyből a nehezen oldódó ásványi tápanyagok, mikroelemek folyamatosan felvehetőek számukra.
Kiemelkedő vízmegkötő és fényelnyelő képessége elősegíti a talaj felmelegedését, a növények gyorsabb csírázását és növekedését.
Növeli a talajlakó élőlények aktivitását, erősíti a növények immunrendszerét.
A komposztálódás során a kiindulási alapanyagok – a zöld javak – teljesen lebomlanak.

FONTOS!

Nem marad el a házhoz menő zöldhulladék gyűjtés sem. A tavaszi és őszi metszési időszakokban, a nagyobb mennyiségű zöldhulladék elszállítása továbbra is a megszokott módon történik. A ládákat nem kell külön igényelni. Társulásunk minden családi házas háztartást megkeres, és azoknak, akik igényt tartanak rá, ingyenesen átad egy komposztládát.

 

Tájékoztató kiadványunkat letöltheti innen!

 

 

 

Utolsó frissítés: 2016-01-14

Hasznos tudnivalók!

December 1-jétől változik a szelektív hulladékgyűjtő edények átvételének rendje

Több mint 7700 szelektív hulladékgyűjtő edény már gazdára talált Kaposváron. A város családi házas és zártkerti övezeteiben a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés a december 14-i hétvégén kezdődik.

Gyűjtsön szelektíven ön is!

Az elmúlt években egyre többször találkozunk a szelektív hulladékgyűjtés fogalmával.

A projekt adatai

Közérdekű tudnivalók

Hulladékgazdálkodási módszerek célcsoportonként

A projekt során megvalósításra kerülő új hulladékgyűjtő rendszer a következők szerint épül fel. Lakosságtól történő hulladékgyűjtés a hulladékkezelő 30 km-es körzetén belül, illetve azon kívül, továbbá a közintézményektől (oktatás, egészségügy, közhivatalok) és a gazdasági élet szereplőitől történő hulladékgyűjtés.

A célok és az elérésükhöz vezető út

A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás jelen tevékenysége két fő irányban, két programban mozog. Az első a 2011-ben már megvalósítási szakaszba jutott Kaposmenti Hulladéklerakó Rekultivációs Program, a másik a jelen kiírás tárgyát képező Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Program.

A Társulás települései

Korunk egyik legégetőbb, leginkább megoldásra váró kérdése a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés témaköre. A projekt területén, a Dél-Dunántúli régióban három nagyobb hulladékgazdálkodási program működik, ezek szinte az egész térséget lefedik.

A térség kommunális hulladékainak kezelése

A mintegy 154.000 lakost magába foglaló társulási területen a települési szilárdhulladékok begyűjtését, kezelését jelenleg egyetlen közszolgáltató, a KVG Zrt. végzi.

Ajánlattételi felhívás

Helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban

Feltételes ajánlattételi felhívás

(helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban)

Ajánlattételi felhívás (rekultiváció)

Ajánlattételi felhívás (rekultiváció)